10 napos új évi szünet Oroszországban és a ráadás, a régi újév megünneplése
A szilveszter előtt több médium számtalanszor felvetette az újévi szünet hosszával kapcsolatos témát (az idén január 10-e volt az első munkanap Oroszországban). Egy érdekes közvélemény kutatás látott most napvilágot, amit a Superjob.ru fejvadász oldal tett közzé, melyből kiderül, örülnek-e a hosszú ünnepsorozatnak az oroszok, vagy keveslik a pihenésre szánt időt így az év elején.
Rögtön már az elején érdemes megemlíteni, hogy az oroszok 65 %-a saját bevallásuk szerint már hozzászokott a hosszú ünnepekhez, nem szeretnék, ha a jövőben ezt megkurtítanák. De vajon egyszerű-e visszatérni a régi kerékvágásba és újra munkába lendülni ilyen hosszú szünet után?
„A szünet lehetővé tette számomra, hogy elszakadjak a munkát jelentő rutintól és összegezzem a tavalyi évet, mind magánéleti, mind szakmai szempontból. Feltűnt egykülönbség: év végén szemmel láthatóan lestrapált voltam. Az utóbbi években megtanultam, hogy ezt az év eleji szünetet hogy töltsem el, hogy az hasznos legyen a számomra”, - kommentált az egyik válaszadó.
3-4 munkával töltött nap után a dolgozók 19 százaléka még nem rázódott vissza és saját bevallásuk szerint sem tudják még a maximumot nyújtani. „Nehéz egész nap dolgozni a hosszú pihenőidő után, az újévi szünetet áttehetnék májusra!”
A válaszadók 10 százaléka meg van győződve arról, hogy a hosszú ünnepi időszak negatív hatással van az egészségükre és a kedélyállapotukra, ezért nem bánnák, ha megszüntetnék azt. 6 % számára pedig egyenesen semmi jót nem hozott ez a másfél hét.
A megkérdezettek többsége (56 százalék) teljesen feltöltődött. Számunkra ez a néhány nap remek időtöltés volt: „Csodálatosan töltöttem el az időt, bár sajnálom, hogy Moszkvában rossz volt az időjárás”, „még jól jött volna néhány nap, mert nem érkeztem mindenkivel találkozni, akivel szerettem volna!”
Az emberek negyede (24 %) a körülmények miatt nem pihenhettek és emiatt a visszaszokás sem téma a számukra, mivel az újévi szünetben is dolgoztak. „A szakács akkor dolgozik, amikor a többiek pihennek”, - mondta az egyikük.
De mint ismeretes, a szilveszterrel és a karácsonnyal még nem ért véget az ünnepek sora. Az oroszokra még a Régi Újév is vár, amit 14-re virradó éjszaka ünnepelnek. A kutatás szerint, az oroszok 46 százaléka megünnepli ezt a napot is. „Ez egy remek és titokzatos ünnep. Szűk családi körben mindenképp megünnepeljük majd”. „Ez egy tradíció és én szeretem Oroszországot”. „Nem volt a terveim között, de a barátaim bulit szerveznek és engem is meghívtak. Hogy maradjak ki ebből?” - kommentálták a válaszaikat a megkérdezettek. A z is kiderült, hogy minél idősebb valaki, annál szívesebben ünnepli ezt a régi hagyományokra visszamutató napot.
Forrás: www.newsland.ru - 2012.01.13.
S.O.S OROSZ VÍZUM!
Kérjen 3 perc alatt
OROSZ VÍZUMOT!
Nincs sorban állás!
Nincs packázás!
100% Garancia!
Van HOTEL foglalása?
HOTEL GARANCIA PROGRAM!
Szeretne az Internetnél olcsóbbat?
Szeretne biztosra menni?
Nem szertne váratlan meglepetéseket?
Tegyen minket próbára! Csak nyerhet vele!
Rólunk mondták:
„Hálásak vagyunk, hogy az IBM-mel folytatott együttműködésük során munkánkat maximálisan elősegítették több éven át. Külön öröm, hogy kedvességük mellett profizmusukkal gördülékenyebbé tették az ügyintézés összes fázisát, időt és energiát spórolva ezzel 1.900 fős cégünknek.” Zsebesi Zsolt - IBM Hungary |

